Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 ***
Köszöntök minden kedves idelátogatót!
ezen a honlapon olvashatjátok

Fényvirág verseimet

Kellemes, szép perceket kívánok mindenkinek!

Majoros József 

ihsv57@gmail.com

*********************************************************

Vár ránk a végtelen

Csend ül az esti hideg tájon.
Messze emlékeimben járok.
Akkor még, futott velünk a nyár.
Szél nyargalt a ringó búzatáblán.
Lassan az idő tarlóján, az eke húzta
Barázda, mély álomba ringatja magát.
Az őszi nap, még dúdolja, melengető dalát.
Frissen sarjad a vetés, fellobban az emlékezés:
Messze-tova, búzavirág illeg a kalászosban.
Derült arcán mosolya, felemel a magasba.
Szél fújta szalmaszál, kéklő búzavirág,
Még áthat, érzem fény-lelked finom áramát.
Csillagok csengésében, hallom neved dallamát.
Visszajársz, vágyam nesztelen mezejére.
Virágok közt futunk, hegycsúcs tetejére.
Kezed sem fogtam, gyönyörű szemed, megigézett.
Azóta is betölt, olyankor lelkem lángban.
Vérem forr, szívem nagyot dobban.
Szárnyra kapok, nesztelenül feléd suhanok,
Arcod megérinteni, mégsem tudom.
Fénylő ezüst hold, elhalt a mosolyod.
Talán a hűvös est, hallgatag a test,
Hamvába hullt a hév, az ész kételye lehúzza .
Felülkerekedik a vágy nyomában a képzelet,
Fenn a csillagos ég ideje, örök és végtelen.
Planéták úsznak, kar a karban pörögve,
Találkozok még, Veled én, szerelemben örökre!
Virágcsokor
Kertkapudon virágcsokor, te tudod csak, neked hozom.
mezőn kószálva velem álmodott a rét
ez a kis csokor, neked erről mesél.
illatában holdnak fénye, neki mondtam:
dalod hallom, minden szélben, éji fényben arcod lobban,
minden virágban mosolyod van.
tűzben állok, vágyam éget, neved hallom,
kis-patak csobogó énekében.
siess, tedd a vízbe, legyen e csokor lelked dísze!
kiskapudat tárd ki nekem, ha szerelmemet vágyja lényed!
Éji fényem, Napnak szépe, utunk vezet a végtelen létben.

Küzdelem

Könnyed kőkemény, görnyedt szép remény.
Alant a bánat, imbolyog a nádas.
Kiáltásodra néha jön egy rövid válasz.
Zöld-leveles ágak, vesszője szárad.
Ahol pihen a bánat: szél sem rebben,
hull a virágcsokor száza.
Rémisztő házak, némán kiált a sok ezer fáradt.
Támadt a szél, vert a jég, fagy az égető fény és mégis állnak!
A falak nem bomlanak, a lélek itt marad, örök hontalan.

Keresem az ablakot

Keresem az ablakot,
melyen át megölel mosolyod.
Arcunk tükre össze érve, 
megfürödhetek barna szemed melegében.
Néha látlak, álmaimban egy virágszál vagy, 
felém fordulsz, szirmaidból fényed árad.
Karom nyújtom, ujjaimmal érinteni vágylak,
elmerülni, illatod mámorában.
A pillanat néma dallama,
végig fut az univerzumomban.
Talán szólsz, éneked üzenet,
csonka holdnak fényében, arcod már csak dereng. 
Elhal a varázs ez a rög taposta világ, csak emészti magát,
 benne az álom a legszebb valóság.

időjárás

valami éget, nappalok az éjjelek,
odafenn az égen, kéklenek a fények.
zöld harsány, lomb dúsak a levelek,
ágak közt dalt dúdolnak a szelek.
ballagok az út egyenes, némán nézek felfele.
felhő fehérje fekete az eső lassan csepereg.
a derű, útra terül, kicsi madár didereg.
ébred a város az út sáros, szívem magányos.
egy arc mosolyog, felém bólint, kicsit talányos.
talán ismer, napnak bókolt? ám felhő szerte foszlott.
Nap sem spórol, útnak szélén, virág pózol.
Porzik az út baktatok, derűs égnek tekintetét hordozom.

Békés pillanat

Holdnak ezüst fénye ráterül a táj fövenyére.
Alszik a füves rét, halkan susog a nád.
Enyhe szellő cirógatja a megtermett fát.
Álmában szellő csóktól hajlong a virág.
Kongat az óra,
rásüt a hold a szerelmesen összebújó mutatókra.
Átölelt az esti csend, felettem a ragyogó végtelen.
Tiszta égnek fényporán, álom hajóm tova siklott,
vele életem.
Földön jártam, mint égi vándor, oda maradt édenem.
Fenn ragyogó csillag hadak, ti vezessetek majdan haza.
Néha vágyam; gondolatban hozzád vissza járok.
Mennyi meg nem élt álom, semmi sem jött szárnyon.
Békés ez a pillanat, arcomon a gondolat pírja itt maradt.....

Az én kis-falum
Nézem a sok régi megsárgult képet,
apró tüzek gyúlnak emlékezetem fátyol erdejében.
Elcsuklik a hang, lebeg előttem számos arc,
nevek, felsepert utcák, takaros házak,
imbolyognak, mint délibábok.
Emlékeim egyre nagyobb fényében járok.
Múltam gyökere, kis-falum szövete,
könnyel átitatott; szép emlékek öröme.
Érzem a fák, füves rétek, nyíló orgonák bódító illatát.
Látom jó Szüleim kivirult arcát, sietnek felém,
mint rég, köszönteni haza jött fiukat a háznál.
Vibrál, zsibong hallom a múlt hangját.
Mosolygó jó emberek, beszélő emlékek.
Gyermek korom újra élem, nem fáj semmi, ami akkor vérzett.
Minden ami volt, tünemény, gyógyír volt a nehéz években.
Elszármaztam régen, ezernyi pillanat, bennem tovább élnek.
Kék ég alatt virágzik a fa gyümölcse a ma.
Az én kis-falum, szívemben mind örökre itt maradt.

 

Ébredj!

Álmok szárnyán az éjjel, veled szálltam,
liliommező , narancs ligetek fellegében.
Zúgtak a patakok, benne fürdött a napunk.
Jártunk hegyeken, ölelkeztünk réteken,
átöleltük az éjjelt, fürödtünk vízesésben.
Áthágtuk a nagy messzeséget, fel az égbe.
Kéz a kézben repültünk a Szentfényben...
Veled az élet, könnyű álom a sötét éjben!
De, csak álom, itt az idő, tedd szebbé a világot!
Ébredj! Kedves Szerelmem, Szépem!
Tavasz van, a világ már vágyik a Verőfényre!

Öregszem
Zöld gyepen úszó, múló ligetek,
utak futnak a tűnődő égen.
Lábam alatt lassan hamvad a rét,
mint ha, lejtőn futna napjaim kerekén.
A megélt és hátam mögött hagyott éveket,
nyikorogva jelzi, testem nyűtt szekere.

Lelkem hamvaiban parázslik a vágy,
lassan elhal, színtelen lesz a világ.
Szívemben a megnyugvás vágy fénye,
vet ragyogást egünkre, s álmodom jövőnket:
amint, csak ülök melletted, fogom kezedet,
öledbe hajtom fejem és boldogan hallgatom:
lelked virágából szőtt, álomba ringató éneked.

Forr a Világ

Halólényem messze, mélyéről kiált.
Testem vas marokkal tépik széjjel.
Lelkem rablánca feszül, égeti a tűz.
Forr a világ, szabadon nyargal a „Vihánc”
Sunyin dörzsöli a tenyerét; pörög a kerék.
Törik a csont, pusztul a rongy-foltos szegény.
Világ aranyán ül, pár száz kő-lelkű egyén.
Igába hajtotta a világ megannyi szamarát.
Serlegből még ne igyál, vadló nem tűri a zablát!
Még reszket a nép, pestis arat, ördög hegyezi a szavát.
Fáj a hús, eszmél a világ, felébred és hatalmasat kiált.
Felhasad a hályog, rút testeden meglátszik a tályog.
Elborzad az ég, leránt a mély, megszabadul tőled a Nép.

 

Tavaszi virág

Fújja a szél, lengeti, tavaszi virág engedi.
Hideg hajnal után a fényes nap melengeti.
A virág áll, meg nem törik, talán még a hó is lepi.
Szined sárga mennyi lehet szirmod száma?
Talán tizenhárom, éveim száma  hatvanhárom.
Ezt az utat régen járom, te, leszel a kis-virágom.
Hajnal hasad, szürke vályog, hol van az én párom?
Öröm táncom vele járom, egye fene, hatvanhárom!
(Meglehet százig meg sem állok.....)

Tavaszi nap

Tavaszi nap puha fénye elterült a fázós táj örömére.
Kispadon ülve, nézek a tiszta ég, végtelen mezejére.
Ünnepel a tarka-dalos világ, vígan énekel egy kismadár.
Elandalít öröme, csend nyugalma telepedett a testemre.
Enged a feszülés, messze sziréna hangja lassan oda vész.
Érzem a nap mámorító melegét, áthatja lelkemet a Fény.
Jó a semmi a puszta lét, távol a zakatoló világ, véres verejték.
Oly szép lenne a világ, ha mindannyian vágynánk a Fényt és a Szeretet hatna át!

"Mint a vízben egyik orcza a másikat megmutatja, úgy egyik embernek szíve a másikat." (példabeszédek 27:19)
A szeretet nyelve nem beszéd: össze-fonódott ezerszínű világ, végtelen fehér Fény!

 

 

 

 

 

Kata versek

2019.03.31

szerelmes versek
 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

Előbb hinnünk kell, csak azután láthatunk

2012.10.11



„Isten az embernek azt a megbízást adta, hogy halandó életében az örök életre irányuljon, és mulandó formájában fedezze fel az örök életet.”1

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

A fa az élet szinbóluma

2012.05.19

Csontváry Kosztka Tivadar: A magányos cédrus grafológiai szemmel

 

OSHO

2012.02.20

Gondolatok OSHO-tól

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 1

Az emberi tudat kivirágzása

2012.01.09

„A szép kies virágokat Kösd választott bokrokba: Jeles füveket, ágokat Tűzögessél sorukba. Hagyd, beszéljék szerelmedet, Váltsák titkon fel nyelvedet. Kedveseddel így beszélj: Nem fenyeget így veszély!" (Pajor István: Titkos szerelem, vagyis Napkeleti virágnyelv Budapest 1833).

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 3

Az értelem álarcai

2011.11.15

Az értelem álarcai

Mi történne vajon, ha az egymással tusakodó emberek csak egyetlen órára is, de levethetnék álarcaikat, s ha az állítólagos igazságról alkotott elképzeléseiket és ötleteiket félretéve az őket elválasztó dolgok helyett inkább azon elmélkednének, ami közös bennük?

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Biblia

2011.10.11

A rózsakeresztesek szerint a Biblia az élet rövid összefoglalása, tankönyve.

„Azok hasonlítanak hozzánk a legjobban, azok állnak hozzánk a legközelebb, akik ezt az egyszeri könyvet életük zsinórmértékévé és tanulmányaik legfőbb tárgyává és az egész emberiség útjelzőjévé teszik.”
A Bibliát az egyetemes tan képviselőjének tartjuk. Ezért fekszik ez a szent könyv felütve templomainkban, mint templomaink szellemi fókuszainak egyike. Ez eléggé megmutatja, hogy mire értékeljük.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

2012

2011.10.10

Avatara: A magyarság küldetése az új Aranykor küszöbén.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 6

A kettős teremtés

2011.10.04


A kettős teremtés

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Az emberről

2011.10.04

Csak mások által élhetünk

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Párbeszédben élünk

2011.10.04

Párbeszédben élünk, minden beszél bennünk

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Megszabadulni a szorongástól

2011.10.04

 Megszabadulni a szorongástól

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Lábnyomok a homokban

2011.10.04

 Lábnyomok a homokban

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Férfi és nő, mint bibliai jelkép és A fény szó a Bibliában

2011.09.17

Üzenetek

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 9